Triel: A történet főhőse, a fiatal harcos, aki elég rossz állapotban van. szüleiről semmit nem tud, nevelőapját pedig meggyilkolták. Elindult egyedül felfedeznia világot, ám két céllal. az egyik nem más, mint bosszút állni. A másik meg ezt gyorsan elfelejteni. Míg Triel akarja is, meg nem is a bosszút, addig a gondolatai hatására énje két részre szakad. Az egyik a még mindig nyugalomra vágyó Triel. A másik pedig a Vadász, aki a sok harc hatására egyre jobban eluralkodik hősünkön, és irányítani akarja bosszú hadjárata érdekében. Ám nem csak a gyilkosokon akar ütni az ostor, hanem látszólag mindenkin. A Vadász hatására Triel nem emlékszik múltja nagyobb részére. Miközben menekül az újabb bajok elől, találkozik egy lánnyal (sablon). Eilyn hatására Triel nem érzékeli a Vadász erejét többé, és mikor mégis elő akar jönni másik éne, megtanulja kontrollálni. Így a lány örök lelkitámasz, jó barát és harcos társ a kezdetektől, a... igen... sajnos Triel kalandjaiban eilyn is részt akar venni. Ám a fiú nem véletlenül zárkózott el egykor a világ elől. Félt, hogy a Vadász kárt tehet a barátaiban, azaz hogy bajba kerülnek, és ő nem fog tudni rajtuk segíteni. A változás sok dolgot kihoz Trielből, de hogy ezek mik, azokra még rá kell jönnie.
Eilyn: A Vándorok Völgyében található hegyek közt megbúvó Eilyn egyszer megmentette Trielt a haláltól. Míg a fiú felépült, ő befogadta, és teljesen megváltozott. A jövevény jelenléte kiírtotta a lányból az eddig érzett elviselhetetlen magányt. Épp ezért nem is tágít a fiú mellől a találkozás óta.
Zael: Triel nevelőapja, a volt fejvadász. Sokszor bajba került, de mindig kihúzta magát. Ám egyszer nem sikerült, és az Ashumanor testvérek végeztek vele. Sokszor fel fog tünni, mikor Triel megpróbál emlékezni, és kiderül róla, hogy Triel nem csak egyszerű örökbe fogadott gyermeke volt, hanem pajzs, önmaga ellen... elszóltam magam
Ivrel, Trius, Birian: Az ashumanor testvérek a Fővárosban lévő Ashumanor család katonái, és a "Don" fiai. Miután megölték Zaelt, Triel bosszújával is szembe néznek. Csak Birian szenvedi meg a találkozást, de ő nagyon. A két bátty megfogadja, hogy ezért végeznek a fiúval. Bár Trielnek sikerül ettől elmenekülnie, ám egyszer szembe kell velük néznie.
Krakaar: Az egyik főfő, egy Isten, aki ember képében tér vissza, miután erejét felhasználva megkísérelte elpusztítani a világot. Mivel ez nem sikerült, visszajött befejezni a munkát. Hogy mi is a valódi célja ezzel, azt egyenlőre nem tudni.
Sebes: A Trielékhez szegődött varázslény, a félig tigris, félig valamilyen sárkány (megjegyzem gyűlöli ha ezt mondják róla) hőseinkel tart a hódító Zyhnek ellen. Míg a hűséges lény ütőképes egység, és hátasállat, addig midnenki elfelejti, hogy Sebesnek nem is szabadna ebben a világban élnie. Vissza nem térhet saját világába, de keresi az alkalmat. Hőseink segítségét kéri, hogy keressék meg neki a választ...
Gabrius: Triel gyerekkori barátja, a tehetséges harcos többször fel fog tünni Triel életében, és elég sok galibát fog okozni. Míg Gabrius szövi a saját terveit, addig Triel felfedezi a fiúban, hogy eredeti szándékai teszik igazi baráttá, és emberré. Ugyanis addig más irányítása alatt kénytelen élni. hogy miért, azt Triel nem tudja, és látszólag nem is lenne biztonságos megtudnia.
Noemy: Az Ashumanor családhoz tartozó harcos-nő a testvérei legyőzése után tökéletes ellenfélre talál Trielben. Sajnos a harcok nem kardal fognak folyni, hanem szavakkal.
Theodoryn: Egy Rend tehetséges tagja, akit megbíznak azzal, hogy tartsa szemmel Trieléket. Miután felfedi magát előttük, csatlakozik a csapathoz, mint kísérő a megváltásig. Ő lesz az egyik, aki töretlenül állítja, hogy Triel a kiválasztott. Ezért a fiú nem is békél meg vele egy hamar, csak mikor beigazolódni látszik az állítása.
Chris: A Rend írnoka, az ügyetlen, mindenlébenkanál Chris Theodoryn mellett indul Trielék nyomába, hogy csatlakozhasson hozzájuk, és megírhassa a hősökről a könyvét... végre...
Theonyn: A teremtés óta jelenlévő Nekonyn Birodalom uralkodója az egyetlen, aki látja Triel sorsát, és a megmondhatója, hogy a kiválasztott história igaz e, és ki is az... de nem árulja el.
Waryn: A volt Zyhn vezér veresége után útra kel, hogy kdierítse, mi célból rendelkezik az ősi erő jegyével, ami lehetőséget ad neki az utolsó portál megnyitására. Kutatása Trielékhez vezeti őt... |